Veszélyben az eddig eredményes papír újrahasznosítás Magyarországon!

A nemzetközi szaksajtó 2019 nyara óta folyamatosan kongatja a vészharangot az európai papírhulladék piacokon kialakult túlkínálatról. Az összességében 57 millió tonnás piacon mintegy 8 millió tonnás felesleg alakult ki elsősorban az ázsiai felvevőpiacok kiesése következtében. Előbb Kína, majd az idén Indonézia és Malajzia korlátozta jelentősen behozatalát. Jóllehet az Európában folyamatban levő újra feldolgozó kapacitásbővítések a következő öt évben a felesleg nagyobb hányadát várhatóan át tudják venni, ezek a létesítmények termelésbe lépése csak 2021-2025 között várható. A túlkínálat a hulladékárak drasztikus esését eredményezte, az árak 2017-hez viszonyítva harmadukra, 2018-hoz képest felükre estek vissza 2019 decemberére és a tendencia folytatódik. A jelenleg kialakult válsághelyzethez hasonlót 2008-2009-es válság idején tapasztalhattunk, amikor egyes hulladékfajták ára negatív volt, azaz fizetni kellett a hulladék átvételéért.

A papírhulladékok ára Magyarországon is hasonlóképpen alakult, a csomagolási papírhulladék nettó átlagára 2019 decemberében 18 Ft/kg a 2018. évi 37 forinttal szemben, amely már messze nem fedezi a lakossági szelektíven gyűjtött hulladékok és az ipari-kereskedelmi hulladékok egy részének a kezelési költségeit. Ebben a piaci helyzetben meglepetésként értesült az iparág arról, hogy a 2019 november 14.-én kiadott 2020. évi OGYHT a lakossági papírral együtt gyűjtött társított csomagolási hulladék hasznosításának mértékét 35 Ft/kg-ról 32Ft/kg-ra, az ipari-kereskedelmi hulladékoknál 5,2 Ft/kg-ról 4,1Ft/kg-ra csökkentette. A támogatások forrása a jelenlegi szabályozás szerint a termékdíj, amelyet azért fizetnek be a kötelezettek, hogy helyettük az állam gondoskodjon a csomagolási hulladékok újrahasznosításáról. Az OGYHT számai alapján a papír csomagolásokra befizetett 8,4 milliárd forintból a lakossági és ipari- kereskedelmi hulladékok gyűjtésére mindössze 2,1 milliárd forintot irányoztak elő.

A kialakult helyzetben sürgős intézkedésekre lenne szükség annak megakadályozása érdekében, hogy a papírgyűjtésben és -újrahasznosításban közreműködő piaci szereplők ne kényszerüljenek tevékenységük korlátozására vagy felfüggesztésére. A jelenlegi piaci helyzet indokolja, hogy a kötelezettek által befizetett 19 Ft/kg termékdíj döntő részét az állam a hulladékkezelésre fordítsa. Magyarországon a csomagolási hulladékok újrahasznosításának összesített aránya jelentősen elmarad a vonatkozó EU irányelv célértékeitől annak ellenére, hogy a papírhulladékoknál túlteljesítjük a célokat, ezért súlyos következményekkel járhat a papírban elért eredmények romlása.

Európa nagy részével szemben Magyarországon rendelkezésre állnak a kapacitások mind a begyűjtés, mind az újrafeldolgozás tekintetében. A kötelezettek befizetései fedezik a válságkezeléshez szükséges pénzügyi forrásokat. Az EU körforgásos gazdaság élénkítésére 2018 májusában kiadott rendeletcsomagja előírja azt, hogy az e címen beszedett díjakat a hulladékgazdálkodás finanszírozására kell fordítani. A hulladékgazdálkodás irányítása, a pénzeszközökkel való gazdálkodás Magyarországon ma központosított állami hatáskör. Ezért az érintett szakmai szereplők a válság kezelését és sürgős kormányzati lépéseket szorgalmaznak.

Budapest 2019. december

Csomagolási és Anyagmozgatási Szövetség