2022. évi díjazottak

Csorba György

Csorba György 1966-ban, szakközépiskolai érettségi után esztergályosként kezdett dolgozni Sirokon, a Mátravidéki Fémműveknél. A szakmai érdeklődését ez a munkakör egy idő után nem elégítette ki,
tovább kívánt tanulni, ezért e céljait támogató egri Finomszerelvénygyárban helyezkedett el, majd a kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola gépgyártás szakán kezdett tanulni.  

A főiskola elvégzését követően a Finomszerelvénygyár műszaki osztályán célgéptervezéssel, pneumatikus rendszerek tervezésével és szabadalomkutatással is foglalkozott. 

1983-ban váltott, az egri Fémelektro Ipari Szövetkezetben helyezkedett el, ahol már csomagológépek, többek között zsugorfóliázó és strechfóliás gépek tervezésével és gyártásával foglalkozott. Ez a feladat nagy sikerélményt biztosított számára, hiszen a megtervezett és megrajzolt alkatrész, illetve összeszerelt gép nagyon rövid idő alatt elkészült és jól is működött. A gépeket nemcsak hazai, hanem külföldi megrendelésre, egyedi igényekre is gyártották. Akkoriban Magyarországon a Fémelektro volt legjelentősebb csomagológép-gyártó.  

1987-ben önálló vállalkozásba kezdett, eleinte csak egyszerűbb gépeket tervezett, illetve gyártott, pl. asztali fóliahegesztőket, zsákgyártó, valamint a bankszektornak vákuumos pénzeszacskó-gyártó gépeket. 

1990-től Kft. formában folytatta tevékenységét, 4 fő részvételével. Gyártmányválasztékuk folyamatosan bővült, az első jelentősebb piaci sikert hozó termékük a POP szegecselő szerszám volt. Emellett új, piacképes termékeket kerestek, amelyet az élelmiszeriparban használatos csomagológépek kategóriájában találtak meg. A tejiparban jelentős igény mutatkozott a körasztalos pohártöltő és zárógépek iránt, amelynek nem volt jelentős hazai gyártócége. Ezek a gépek ma már egyedi igények szerint készülhetnek.  

A viszonylag nagyméretű tejipari gépek gyártása műhely-alapterület növelést igényelt, ezért 2005-ben Eger déli részén, az Ipari Parkban területet vásároltak és felépítették az új telephelyüket. Ezen a megnövekedett alapterületen már jobb feltételeket tudnak biztosítani a gyártás és az összeszerelés számára.  

A hagyományos forgácsológépek egy részét CNC megmunkáló központokkal fokozatosan kiváltották. A tervezést rajzgépek helyett már 3 dimenziós tervező programmal végzik, amely sokkal gyorsabb, szinte hibamentes dokumentációt eredményez.  

Jelenleg 37 fővel dolgoznak, és további bővítéseket terveznek a megnövekedett piaci igények miatt. 

Munkáját idősebb fia támogatja.  

 

.. és végül a díjazott egy gondolata: 

„Remélem még sokáig erősíthetem cégünket, mert így nem enged öregedni a hasznos időtöltés.” 

 

Szabó Balázs

Szombathelyen érettségizett, majd a Németországban, Chemnitzben a Műszaki Egyetemen szerezte meg gépészmérnöki végzettségét.  

Később, 1983 és 1984 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Külkereskedelemi szakán másoddiplomázott. 

Pályafutását Magyarországon a műanyagipar egyik fellegvárának számító Hungária Műanyagfeldolgozó Vállalatnál kezdte, amely az 1988. évi átalakulása után a Pannonplast Műanyagipari Vállalat nevet vette fel. 

1992-ben már a Greiner Pannonplast Kft.-nek az ügyvezetője, később igazgatói pozíciót töltött be a Moldin Kft-ban is, majd Budapestre került és a Pannergy vezérigazgatója lett egészen 2007-ig. 

2008-tól a Pannunion Csomagolóanyag Kft. vezérigazgatója, amely társaság később Coveris Hungary Kft., majd mai nevén, a Paccor Hungary Kft. néven vált ismertté.  

A diplomájának megszerzését követően, 1980-as évek elejétől szoros kötődése alakult ki a szombathelyi műanyaggyártással, ami azóta is töretlen.  

Munkásságának és elhivatottságának látványos eredménye a szombathelyi műanyagipar folyamatos fejlődése.  

Nagy munkabírású, fáradhatatlan vezető, aki már reggel korán az üzemben kezdte a munkanapját, és hétvégén is rendszeresen megjelent munkahelyén, hogy nyugodtabb körülmények között tudja átgondolni a feladatait. 

Szakértelmét és vezetői kvalitását a társaságot tulajdonló multinacionális cégek is elismerték, igazgatói/vezérigazgatói beosztása sosem volt kétséges.  

Az általa irányított társaság gyártmányai között a kor legmodernebb megoldásai rövid időn belül megjelentek segítve ezzel főként az élelmiszeripari csomagolástechnológia folyamatos fejlődését és versenyképességének javítását.  

Szabó Balázs elévülhetetlen érdeme, hogy a vezetésére bízott társaságot nemzetközi környezetben is versenyképes szervezetté fejlesztette, egyben a hazai műanyag csomagolószer-gyártó ipar fejlődésében, útmutatóként meghatározó szerepet vállalt. 

Szabó Balázs hosszú évekig a CSAOSZ elnökségének a műanyag csomagolószer-gyártás szakterületét képviselő tagja volt.